Kameleon tippek és történetek

A koncentrációt is javítja a festés

Vannak olyan gyerekek, akiknek nehézséget okoz a koncentráció. Könnyen elveszítik a fókuszt, nem tudnak egy dologra figyelni, nehezen veszik rá magukat, hogy teljesítsenek egy-egy feladatot.

A Kameleon Art Studio workshopjain is fordultak már meg SNI-s, vagyis sajátos nevelési igénnyel bíró gyerekek.

Az egyik közülük egy 14 éves fiú volt, akit a nagymamája hozott el hozzánk. Egyáltalán nem örült a lehetőségnek, fogta a mobilját és közölte, hogy ő utál festeni és biztosan nem fogja kipróbálni. A nagymama látott hát neki a dolognak. Kikészítette a tálkákat, kiválogatta a festékeket, bevonalkázta a vásznat. A gyerkőc csak ült és nyomkodott. Ezalatt a nagymama elkezdte a festést és látszólag elbizonytalanodott, ezért „segítséget” kért az unokájától, mondván, nem tudja hogyan folytassa, hogy szép legyen. A fiú oda-odavetett néhány mondatot, a nagymama értetlenkedett és kérdezgetett tovább. Az unoka nagy nehezen felállt, odalépett a vászonhoz és elkezdte megmutatni, mit hogy is kellene csinálni, hogy „kinézzen valahogy” a festmény. Majd 2 órán át, szorgalmasan, tematikusan, szigorú sorrendben tette a színeket a vászonra, míg szépen lassan az összes négyzet megtelt. Számolgatott, gondolkodott és észrevétlenül festett. Pedig utált festeni. Eddig.

Egy másik kisfiú, aki még csak 7 éves, alig várta, hogy jöhessen alkotni. Őt az oviból nem engedték iskolába, mert az idegpályáin még csiszolni kellett, hogy iskolaérettnek nyilvánítsák. Azt mondták, a koncentrációjával és a finommotorikus mozgásával gondok vannak még. Elhozták hát festeni, és a kisember egyedül, szorgalmasan, a megszokottnál talán kicsit gyorsabban, de örömmel dolgozott. Miért? Mert rettenetesen élvezte, mert a feladat új volt, színes és kreatív. Kellemes élmény maradt neki is a workshop, ahol mindenki mindig dicsér, pozitív és kedves a többiekkel. Búcsúzásnál csak annyit kérdezett: „Jöhetek holnap is?”

A kreativitás és a festés csodás dolog minden korosztálynak. Gyertek, fessetek velünk akár gyerekekkel, párban, családdal, barátnőkkel, férjjel, feleséggel.

Kikapcsoló, feltöltő élmény és az elronthatatlan technika végeredménye egy csodálatos festmény.