Szabad festés - lázadás?

Ezért is hallgatom megdöbbenve azokat a történeteket, amikor a stúdióba érkező és lassan feloldódó résztvevők elmesélik, hogy nekik vagy gyerkőceiknek milyen élményeik vannak egy sima általános iskolai rajzórán.

Az, hogy egy rajztanár nyilvánosan megszégyenít egy kisgyereket azzal, hogy a többiek előtt összetépi a rajzát, mert neki nem tetszik. Vagy amikor egy alkotó gyerek nem teljesen a feladatot hajtja végre, mert ő máshogy, más eszközzel, a saját látásmódja szerint készít el egy feladatot, nem kaphat jó jegyet, mert más volt az elvárás.

Szerintem az alkotást nem szabadna keretek közé szorítani, pláne nem egy hétköznapi iskolai rajzóra keretein belül. Örüljünk, ha egy gyerek kreatív, hogy mer máshogy látni dolgokat, hogy nála az alma nem kizárólag piros vagy zöld lehet, vagy hogy egy állatnak lehet több feje is. A máshogy gondolkodás viszi előre a világot.

Én is vettem részt irányított festő kurzuson. Lehet, hogy csak az én személyiség jegyeim nem voltak kompatibilisek az adott workshoppal és tulajdonképpen jó képeket festettem, nem volt bennem nagy hiányérzet, nem voltam elégedetlen azzal, amit kaptam azalatt a néhány óra alatt. Viszont amikor újra magamra maradtam a vásznaimmal és a festékeimmel, azt éreztem, hogy nincs önbizalmam. Hogy elkezdek visszanyúlni ahhoz, amit elmondtak a workshopokon és meg akarok felelni.

Befeszültem, elkezdtem gondolkodni, figyelni az ecset tartásra, a színkeverés arányaira, a festék állagára, az arányokra a képen, mindentől hirtelen megijedtem és nem voltam szabad. A saját gondolataim és megfelelési kényszereim rabjává váltam. Aztán sikerült kitörni ebből és újra belazulni, fittyet hányva arra, hogy mit hogy KELLENE csinálni. Újra mertem kísérletezni, színeket keverni szabadon, különböző eszközöket használni egymás után, próbálkozni, még akkor is, ha benne volt a lehetőségek között, hogy esetleg nem lesz „jó” a festményem. És akkor mi van?

Ki mondja meg, hogy egy alkotás jó-e?

Miért kell állandóan máshoz mérni magunkat? Mi van, ha nem mindnekinek tetszik egy-egy alkotás? Semmi.  A lényeg csupán annyi, hogy szabad voltam, szenzációs zenéket hallgattam, elvarázsolódtam a nekem tetsző színekben, vakarásztam a vásznamat szivaccsal, vizes vagy éppen száraz ecsettel maszatoltam, kipróbáltam a spaklinak minden dimenzióját, elővettem rongyokat és azzal itattam fel itt-ott a túlságosan vizes felületet, és még sorolhatnám, mennyi mindent bevetettem. Próbálkoztam. Felfedeztem. Játszottam. És eszméletlenül élveztem. Minden pillanatát, sőt legtöbbször a végeredményt is.

Imádom az absztrakt festészetet, mert abban nem muszáj virágot, tengerpartot vagy bármi egyértelműt felfedezni. Számomra ez a teljes szabadság. Próbálkozni, felszabadultan és teljes átéléssel. Egyszerűen azt érzem, megnyugszom, kikapcsolok, feltöltődök és játszom. A színekkel, az anyagokkal, az eszközökkel. Azt hiszem én így lázadok.

Ezért szeretném, ha eljönnétek és kipróbálnátok ti is, milyen jó egy teljesen új világban bolyongani, ahol csak jó értelemben lehet elveszni és a felfedezés közben teljes biztonságban vagy. És ugye milyen jó újra és újra kikapcsolni, feltöltődni, ha már jártál a festészet szabad birodalmában?

Gyertek lazulni, lázadni, felszabadulni, kiengedni, nemgondolkodni, világot kizárni vagy éppen megváltani, beszélgetni, pozitív emberek között töltődni, próbálkozni, játszani.

Ha kérdésed van, hívj vagy írj bátran: 06 20 2500231 vagy kameleonartstudio@gmail.com

Vanda